Ezen a héten zajlik a Házasság Hete rendezvény az ország több településén, ahol színvonalas előadásokon, programokon, istentiszteleteken vehettek/vehetnek részt az érdeklődők. Ennek alkalmából a házasság témakörét járjuk körül. Egy katolikus jó barátunktól, fiatal házas embertől kaptunk írást, aki kifejti a gondolatait a házasságról, annak válságáról, megközelítéseiről. Olvassátok szeretettel!
Sok mindent lehetne mondani a házasságról, sok fajta megközelítés lehetséges: intézmény, szövetség, hivatás, szentség. Mint intézmény szerintem válságban van a mai fiatalok körében, kevesen vannak, akik el mernek köteleződni egy életre. A szövetség részét sokan talán nem is értik, mire, miért kössenek szövetséget? és ebből egyenesen következik az is, hogy érthetetlen sok ember számára a házasság hivatás és szentségi jellege is. Véleményem szerint a probléma gyökere (a házasság válsága) az együtt járásnál kezdődik. 
Nagyon nem mindegy, hogy lelkileg mennyire érett emberek találkoznak egymással, milyen szülő, apa és anya képet hoztak magukkal. Társadalmunk nagyon torz képet állít elénk követendő példaként, akár a nő akár a férfi szerepeket illetően. A nők nem mernek nők lenni, nem mernek az intuícióikra hallgatni, nem merik a belső világukba vonni, amit megismernek és megszeretnek. Mindez azért van, mert a férfiak nem igazi férfiak, nem mernek felelősséget vállalni, elkényelmesedtek, hiányzik belőlük a „kemény szeretet”. „Ha Krisztus vérzik a kereszten, akkor ez minden férfit kötelez”. (Dr. Papp Miklós: Szexuáletika 2010 Bp. 8. old.)
Ezt a fajta szeretetet (Krisztusi szeretet) sejtik meg a házasok a házasságukban, amennyiben megvan bennük a teljes odaadás a másik felé. Tudják a másikat szeretni, nemcsak szeretgetni, hanem őszintén, lelkileg teljesen lemeztelenedve egymás előtt a másik javát keresni, szolgálni, elfogadni hibáival együtt és SZERETNI. Ezt csak akkor tudom megtenni, ha tudok szeretni. Nem tudok adni olyat, ami nekem sincs. Szeretni csak attól tudok megtanulni, aki maga a szeretet: Istentől. Ha nem állok mindennapi kapcsolatba Istennel, akkor nem fog sikerülni, mert emberi erőmből kevés vagyok a feladathoz. Ha Isten nem kap szerepet a házasságunkban, akkor a szeretetnek csak az emberi oldala (érzelmi és értelmi) dominál és a másikkal való teljes sorsközösség vállalást nem fogom tudni megvalósítani. Nem tudom feláldozni az életem, ahogy Jézus tette értünk a kereszten, mert vagy a gondolataim, vagy az érzelmeim hálójába keveredek. Jézus a szeretetnek erről a három fajtájáról (filia, erósz, agapé) beszélt Péternek a Tibériás tavánál. (Jn.21,15-18).
A szerelemnek ez az isteni oldala kell a házassághoz, hogy ne akarjak önmagamnak megmaradni, adni akarjak és mindezt csak azért, hogy a társamnak örömet okozzak. Ez a fajta szeretet ajándékszerű, Isten van mögötte, megtestesül, komolyan veszi a befogadót, ünnepélyes, baráti, megelőlegező,irgalmas, okos és végül, de nem utolsó sorban felemelő. Ahogy Krisztus szeretete felemeli az embert, kiszakítja önzéséből, többre teszi képessé, mint amire saját erejéből képes lenne, úgy a házastársak szerelmének is föl kell tudnia emelnie egymást, hogy a házasság célját, hogy a házastársam üdvözüljön mellettem, meg tudjuk valósítani. Isten őt rám bízta, nem azért, hogy sikeres vállalkozásokat működtessünk, hogy jól éljünk, anyagilag biztonságban legyen, hogy jó szexuális élvezete legyen, hanem hogy ÜDVÖZÜLJÜNK. Isten elé kell emeljem a másikat, ettől lesz hivatás a házasság. Segítenem kell, hogy minél jobban kiteljesedjen az, amit Isten „megálmodott” róla.
Az oltár előtt kimondott igen ennek a folyamatnak a kezdő pontja, és nem a vége, hogy egy barátomat idézem: "Nem lehet hátradőlni, hogy innentől már jóban-rosszban mellettem KELL maradnia, mert nem kell." Nem fojthatom meg a házastársam, arra hivatkozva, hogy megígérte, hogy kitart mellettem, szabadon, szeretetben kell tudnunk minden nap igent mondani a másikra.
B. P. hídépítő
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése