2012. október 2.

Ráhangolódás – Fiatalok istentisztelete Győrben

Kedves Fiatalok!
Ezúttal a Győri Evangélikus Egyetemi Lelkészség által szervezett Fiatalok istentiszteletéről olvashattok élménybeszámolót. Kedves győriek és Győr környékiek, akik még nem hallottatok erről, ajánljuk figyelmetekbe. A következő alkalom október 17-én lesz, melyre szintén várnak minden érdeklődőt a szervezők. A nem győrieknek pedig követendő példaként ajánljuk!


Immár harmadszor került sor a Fiatalok istentisztelete elnevezésű alkalomra 2012. szeptember 19-én, szerdán este a győri Öregtemplomban. A Bogdányi Mária evangélikus egyetemi lelkész által havonta egyszer szervezett program elsősorban a felsőoktatásban tanuló diákokat szeretné megszólítani.

A hétköznap este tartott istentisztelet a rövid, egy-egy adott témához kapcsolódó mondanivalón túl a liturgiai formák megismerésére, megtanulására is szolgál. Az idei tanév első ilyen alkalmának mottója a ráhangolódás volt. Az ifjúsági énekek kíséréséről és vezetéséről a győri Laza'C együttes gondoskodott.

Bogdányi Mária a Zsid 4,7 alapján bontotta ki a témát. Arra biztatta a hallgatóságot, hogy hangolódjanak rá az új tanévre, egymásra, és a kommunikáló Istenre, aki próbál nekünk csendeket teremteni. A bensőséges hangulatú istentiszteletet követően a résztvevők a gyülekezeti teremben közös teázással kezdhették meg a ráhangolódás gyakorlását.

A következő Fiatalok istentiszteletére 2012. október 17-én, este 19 órakor kerül sor. Erre is szeretettel várnak minden érdeklődőt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése