2012. október 16.

Takáts Eszter - „Nem a jutalomért” koncertsorozat

"Sanzonos - jazzes - hippis dallamait, előadásmódját hasonlítják Koncz Zsuzsához és Suzanne Vegához is, mégsem lehet igazán besorolni művészetét egy zenei kategóriába sem; ő maga „mezítlábas városi folknak” nevezi." A fenti sorokat Takáts Eszter wikipedia oldalán olvashatjuk. Ebben a cikkben a 2012-ben indult "Nem a jutalomért..." koncert sorozatról ír, melyek magyarországi templomokban kerülnek megrendezésre.



"Az „Elhajolt” című dal története egy olyan koncertsorozat kezdetére vezethető vissza, amit Szabó Attila, az ÉFESZI (Baptista Szeretetszolgálat Életminőség- fejlesztő Szolgáltatások Intézménye) munkatársa hozott tető alá „Nem a jutalomért” koncertsorozat címszó alatt. Ezt a koncepciót a „Nem a jutalomért” című dalom ihlette (2011-ben megjelent Karcos Üdvözlet című lemezemről), és az együttműködés azon a néhány koncerten alakult ki, ahol a pécsi fogyatékkal élők számára adtam koncertet. Attila aztán továbbfűzte a szálat, és első állomásként a Pécsi Görög Katolikus Templomot szervezte le, ez a dal ott született, majd a koncert sorozat folytatódott először Miskolcon, majd Mályiban (itt találkozhattam és ismerhettem meg a Budavári Evangélikus Templom Lelkészeit: Balicza Ivánt, Bence Imrét, és Fabiny Tamás Püspök urat).

Különlegesnek tartom az egészet több szempontból is. Egyrészt maga az ötlet és ez az összefogás a háttérben, másrészt a dal születése és atmoszférája, mindamellett ez egy hosszú távú együttműködés kezdete is, ami a semmiből indult el. A mostani világ rohanós lett, nincs idő a szeretetre, a meghittségre, a családra, betegek, stresszesek lettünk. Az emberek neurotikusak, mert nem tudják megbeszélni a problémáikat sem, mert arra sincs idő. Van aki a kocsmába menekül, van, aki a tévéhez. Egy közösséghez való tartozás sokat segít azokon, akik képesek felismerni valaminek a hiányát, és itt nem a rosszindulatú-irigy közegekre gondolok, hanem ahol az ember bízhat másokban, és hisz önmagában és abban az erőben, ami mindezeken felül áll. Önmagunk teljesek vagyunk, csak szét vagyunk esve. Azért esett a választásom a forgatás helyszíneként szolgáló Budavári Evangélikus Templomra, mert jelképezi azt a természetes egyszerűséget, ami a meghittség és jóérzések sajátja. A többi már rajtunk múlik.

Idén ünneplem 33. születésnapomat novemberben az Akvárium Klubban Budapesten, így a klip bemutatóját erre az alkalomra tartogatom, addig a youtube-ra sem kerül fel.

Ilyen alkalom csak egyszer van az ember életében, és ez a klip méltó ehhez.


A koncertsorozatot folytatva a következő állomás a Zalaegerszegi Evangélikus Templom a Csányi László téren szintén Szabó Attila szervezésében, ahová minden érdeklődőt, és régi ismerőst szeretettel várunk. Zalaegerszegre hazajövök, édesanyám szülővárosa, itt nőttem fel, Pécs mellett eme várost tartom az otthonomnak.

A koncert időpontja: 2012. december 2. (vasárnap) 17 óra

Egy dal a youtubról:



Egy korábbi interjú a művésznővel:
http://www.mr2.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=6808&Itemid=67
Személyes honlap:
www.takatseszter.hu
Gy. L. hídépítő

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése