2013. augusztus 28.

Ifitábor a Völgységben

Múlt szerdán ért véget a szegedi evangélikus fiatalok nyári ifitábora, melyet ezúttal Bonyhád mellett, Kismányokon tartottunk. Az egyhetes tábor feladata most egy új ifis tagunk konfirmációs felkészítése volt, mely alkalmából a "Ne félj, mert Megváltottalak, Neveden szólítottalak, Enyém vagy" csodálatos ige négy részét fejtettük ki együtt. A beszélgetések után sokat játszottunk és fürödtünk is, augusztus 20-dikán pedig Bikalon "Jártuk a zarándok útjait..." a híres Reneszánsz élményparkban.

Bár érkezéskor még elég foghíjas volt a csapat, másnap estére ("Nem volt fény amely továbbvezet...") szinte mindenki megérkezett, így a szombat esti áhítaton már huszan pihenhettük ki az aznapi fürdés fáradalmait. Áhítataink alkalmán sokat énekeltük ("Gyere énekelj most velünk..."), több hangszerrel több szólamban.  


Reklám: A szálkai tavat mindenkinek ajánljuk aki Bonyhád-Szekszárd körül jár, hiszen a gyönyörű völgyben fekvő tó vize kiváló a játszani és úszni vágyóknak is, a strandon található röpipályán pedig a sport szerelmesei is kiélhetik vágyaikat. (Köztünk különösen sok ilyen volt.)





Vasárnap az istentisztelet után Bonyhádra mentünk, ahol a gimnázium nagy udvarát kihasználva métáztunk, ezután pedig közös palacsintázás következett. Hétfőn, a hét legmelegebb napján ismét a strand volt a délutáni program, kedden pedig egész napunkat a bikali parkban töltöttük, ahol lovagi tornákat, fegyverbemutatót, mesemondó nénit, madarászokat, népitáncot valamint különböző kézművességeket és még sok más érdekes dolgot láthattunk és próbálhattunk ki.


Nekem az tetszett a legjobban, hogy amellett, hogy két hazám (Bonyhád-Szeged) összekapcsolódott kicsit; sikerült összhangot találni a beszélgetések-áhítatok-lelki programok és a játszás-fürdés-kötetlenebb programok között. Emellett csupa szép helyen voltunk, hiszen a Völgység és a Mecsek találkozása az ország legszebb tájai közé tartozik.



Gömbös Tomi EFO szerkesztőtársam és jó barátom így írt az ifitől és a táborról:
"3 éve kerültem Szegedre, akkor lettem a tagja az ottani gyülekezetnek és ifinek. Mindkettő kellemes és szeretetteljes közösség. Az ifiben mindig is nagy közösségi erő volt és van, amihez társul a szeretet, a megértés és jókedv. A három év alatt több embert sikerült elhívnom a csütörtök esti ifire, amiről aztán a remek véleményüket közölték velem, mert megragadta őket ifj. Cserháti Sándor lelkész fiatalos lendülete, bensőséges lelkülete és a közösség megragadó ereje. Páran rendszeresen eljönnek és a közösség tagjaivá váltak. 
Az idei ifitáborra a festői szépségű tolnai Kismányokon került sor, ahol az eltöltött pár nap remek lelkiséggel, kikapcsolódással, felszabadult örömmel és nevetéssel telt, ez utóbbi részemről egészen biztos! Köszönet érte minden résztvevőnek. 
Én idén befejeztem szegedi tanulmányaimat a történelem BA elvégzésével, most pedig vár rám a lelkész szak Budapesten, viszont azt tudom, hogy Szegedre akár a gyülekezetbe, akár az ifibe mindig azzal az érzéssel fogok vissza menni, hogy én oda is tartozom." (Gömbös Tomi)

A szegedi ifi szeptembertől is vár minden Szegedre tévedő fiatalt, csütörtök esténként 8 órakor tartjuk a beszélgetős ifit az egyetemista korosztálynak, melyre mindenkit szeretettel várunk.

Győrffy Lajos hídépítő

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése