"Mondd, mi lehet a köd mögött?" - talán sokan emlékszünk még az egykori Promise dalszövegrészletre. Hát valahogy így viszonyulunk sokan ehhez a paksi paktumhoz. Ebben a ködös tájban kerestük meg dr. Béres Tamást, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Rendszeres Teológiai Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanárát, aki többek között a Magyarországi Evangélikus Egyház Környezetvédelmi Munkacsoportjának is alapító tagja, hogy segítsen megválaszolni a kérdéseinket. Az interjú további aktualitását adja, hogy Béres Tamás decemberben a Paks Vobiscum? c. konferencián és a február elsején tartott civil tüntetésen is felszólalt.
Hogyan került kapcsolatba a Paks vobiscum? c. konferenciával, illetve a február 1-i tüntetés szervezőivel?
Béres Tamás: 2002 óta van kapcsolatom „zöld” társadalmi szervezetekkel. A „zöld” szót azért teszem idézőjelbe, mert a zöld mozgalomnak is több ága van. Vannak, akik ezen belül csak természetvédelmi kérdésekkel foglalkoznak, és vannak, akik „környezetvédelemmel”. Ha utánagondolunk a „környezet” szó jelentésének, hamar kiderül, hogy minden pillanatunkat a környezetünkben töltjük el, legyen szó városi, emberi, kulturális vagy szubkulturális környezetről, stb. Ezt a széles felfogást a tudomány berkeiben a humánökológia képviseli, amely a mai filozófiai etika fontos felismerésein nyugszik. A konferencia és a tüntetés szervezésének ötlete is a hazai humánökológia műhelyéből indult.
Az interneten több fenntarthatósággal, teremtésvédelemmel foglalkozó publikációja, cikke és videója is megtalálható. Mióta foglalkozik az Isten által teremtett természet és az ember eltávolodásával, illetve az emberiség jövőjével?
B.T.: 2003-ban hirdettük meg az első ökoteológia szemináriumot a Teológián. Azóta is folyamatosan foglalkozunk környezetetikai kérdésekkel. A Teológus mesterszakunkon külön szakirány van a szociáletikai kérdéseknek. Arra törekszünk, hogy a Szociáletika szakon végzett hallgatóink is fontosnak tartsák a közélet kérdéseiben vállalt feladatokat.
A decemberi konferencia óta felgyorsultak az események. Ezernyi cikket lehet olvasni az atomenergia környezeti-társadalmi veszélyeiről, hitelfelvételről - megtérülésről, Oroszország nagyhatalmi törekvéseiről, az ország kiszolgáltatottságáról, és az eltitkolt további részletekről. Mi az Ön álláspontja most, és változott-e az utóbbi hetekben?
B.T.: Megdöbbentő részleteket ismerünk meg azóta is naponta Paks fejlesztési tervének körülményeiről és várható következményeiről. Érthetetlen, hogy egy ilyen átfogó jelentőségű tervet minden társadalmi vita nélkül kívánt megvalósítani a kormány. Az alapvéleményem ugyanakkor nem változott meg. Első lépésben -- mint magyar állampolgár -- igénylem, hogy egy ennyire jelentős esetben legyen érdemi tudományos és társadalmi egyeztetés. Második lépésben pedig főleg etikai érvek és világtrendek alapján úgy gondolom, hogy az atomerőműépítés divatja fölött eljárt az idő.
Mi a szerepe az egyháznak a kérdésben? Fel kellene-e szólalni a keresztényeknek, az egyházaknak, vagy csendben figyeljük az eseményeket bízzunk a feljebb valók belátásában? Egyáltalán egységesek-e az atomenergiával kapcsolatos keresztény álláspontok?
B.T.: Hagyományos közösségi keretek közt olyan embereket választunk vezetőül, akiket ismerünk és megbízunk bennük. Az aktuális hírek jól mutatják, hogy a politikusok olyan szellemi légkörben élnek és dolgoznak, amelyben még legközelebbi munkatársaik számára sem transzparensek. A politikai professzionalizálódás nálunk is folyik, ez azt jelenti, hogy a demokratikus képviselet lassanként elveszíti a közösségek közvetlen érdekképviseletének erejét. A politika szakma lett. Ezzel szemben csak abban érdemes megbízni, akit úgy ismerek, mint aki hajlandó és képes a közösségem érdekeit képviselni. Mit lehet tenni ebben a helyzetben? Amikor csak elveszíti a vezetés a józan belátását, szólni kell neki. Az egyházaknak különösen nagy szerepük lehet ebben. Nem kell tőlük azt várni, hogy minden kérdésben mindig jó választ adjanak, nem kell közvetlen szereplőnek lenniük a napi kérdésekben. Olyan nagy horderejű kérdésekben azonban mint Paks, ahol a gazdasági és a vele szövetséges szűk műszaki szakmai szempontok esélyt sem adtak a valódi szakmai előkészítésre, meg kellene nyilvánulni a „társadalom lelkiismereteként” működő egyházaknak. Ez a kérdés ugyanis alapvetően kötődik az élet védelmének feladataihoz. Fukushima után az Egyházak Világtanácsa és a Lutheránus Világszövetség elnöke is egyértelműen állt ki az atomenergia felhasználása ellen.
Béres Tamás a Paks Vobiscum? című konferencián 2013. december 13-án
Paks vobiscum, a decemberi konferencia címe utal a régi latin misére, melynek jelentése: Menjetek békével! Ezt a képet használta John Lukacs is a Népszabadságban közölt interjújában, kiegészítve azzal, hogy most Pax Nobis, "béke legyen a miénk"! Közben azt tapasztaljuk, a békés felszólalások ritkán járnak sikerrel, az indulatos tüntetések, pedig hatalmas áldozatokat követelnek (ld. Ukrajna) Mit tehet a mai kor embere, mit tehetnek a fiatalok, és mit tehetünk mi keresztények?
B.T.: A békés figyelemfelhívásnak nincs alternatívája. Kell ahhoz egy jó adag belső békesség, hogy a külső hatalmi viszonyok közt megbízható ítélőképességünk legyen, sloganektől és a félrevezetés szándékától mentesen. Láttam képeket arról, ahogy a papok magasra emelik a keresztet az ukrán utcaharcok frontvonalain. Ott ez a legbátrabb tett, amit az egyház megtehet. Itt nálunk, békeidőben, most, okosan és felelősen meg kell keresni a lehetőségeit annak, hogy az őszinteség, átláthatóság, a közösség és a felelősségvállalás értkeit keressük és terjesszük.
Fabiny Tamás püspök úr is tett említést Kishantos ügyében, amely talán még mindig jó példája lehet egy sikeres végkimenetelt eredményező békés ellenállásnak. Lát a paksi paktum esetében is esélyt erre?
B.T.: Nagyon örültem Fabiny püspök úr Kishantos mellett tett nyilatkozatainak. Kishantos ügye is azt mutatja, hogy nincs veszett helyzet. A paksi bővítés sem lejátszott ügy még. Jól érezhetően naponta dagad és gurul tovább, mint a mesebeli kis gömböc. Sajnos a nagy titkolózás után ez már nem nagyon lehet másképp. Februárban még sor fog kerülni az MTA-n egy olyan szakmai megbeszélésre, ahol az ügy súlyához méltóan több tudományág képviselői lesznek jelen; a közgazdaság, energetika, nemzetközi ügyek, biztonságpolitika mellett az etika is. Valahogy ezzel kellett volna kezdeni. Meg lehet állítani még ezt az átgondolatlan tervet, ahogy volt is már erre példa a Bős-nagymarosi tervek esetében.
A választások, illetve a kiélezett társadalmi feszültségek miatt ez az ügy egyre inkább politikai problémának fog tűnni. A civil tüntetésen kívül már pártok is szerveztek tüntetéseket, és valószínűleg ezek ismétlődni fognak. Az biztos, hogy külön kell választani a civil szervezetek és a felszólalók összefogását a pártpolitikától. Nagyon remélem, hogy nem így lesz, de vajon kényszerűen nem fog összemosódni a kérdésben minden ellenző? Nem félő, hogy akár ennek hatására a mostani hangzavar is elülhet hosszútávon?
B.T.: A különböző orgánumok másképp látják és láttatják ezt a kérdést. A hvg pl. úgy számolt be a tüntetésről, hogy fölösleges szétforgácsolni az energiát, miért akarnak külön utakon járni a civilek. Más beszámolók általában felismerték, hogy a külön civil utak újabb csatornákat jelenthetnek. Április 6. után biztosan elül majd a választási csatazaj, de mivel ez a kérdés tartamilag messze felül áll az aktuális pártpolitikán, aktualitását nem veszti majd el.
Minden bizonnyal a februári eleji parlamenti döntés szabad utat ad a bővítésnek (a cikk születése közben, február 5-én megszavazták). Mi adhat még reményt a NEM-re, illetve a társadalmi egyeztetésre?
B.T.: Azok az emberek, akik most gondosan utánanéznek a kérdőjeleknek és meggyőződéssel állnak majd ki az ajándékba kapott élet felelős védelme mellett.
Ezúton is köszönjük válaszait és biztatunk mindenkit a higgadt (lehetőleg politikamentes) kommentelésre, illetve az interjú ajánlására, terjesztésére! Tegyünk érte, hogy a dalszöveg így folytatódjon: "...mely vágyainkra öltözött"
Antal Bálint hídépítő
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése