2012. július 28.

Elengedés - A repedt padlós ház tanulsága

Kedves Olvasók!
A mai vasárnap Victoria Osteen egy rövid írását ajánljuk nektek, amely az Elengedésről szól. Rengetegszer fordul elő életünkben, hogy siratjuk az elmulasztott dolgainkat, kesergünk rajtuk, pedig azokon már úgysem tudunk változtatni. Nem beszélve arról, hogy lehet, hogy Istennek így van velünk terve, és így sül ki életünkből valami egészen más, mint amit mi elképzeltünk, mégis egészen jó, ránk szabott történet. Fogadjátok szeretettel az írást!





3,13 Testvéreim, én nem gondolom magamról, hogy már elértem,
3,14 de egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé (Filippi)

Amikor nem jönnek össze a dolgok, legtöbben próbáljuk megfejteni, hogy miért. Természetesen hasznos, ha levonjuk a konklúziót, hogy legközelebb jobban tudjuk csinálni a dolgokat.

Azonban óvatosnak kell lennünk, mert könnyű beleesni abba a csapdába, hogy túlanalizálunk, bűnbakot keresünk, vagy teljesen belebonyolódunk a miértekbe. Ez nem csak, hogy nem vezet semmi jóra, de ráadásul utat nyit a félelemnek, ami végül megbénít.

Ahhoz sem kell sok idő, hogy belecsússzunk a „bárcsak ez lett volna, vagy ne lett volna” szindrómába: „Bárcsak elmentem volna egyetemre”, „Bárcsak ő lett volna a házastársam”, „Bárcsak megvehettem volna azt a házat”. Fel kell ismernünk, hogy nem jutunk előrébb, ha folyton hátranézünk. A múltat nem tudjuk megváltoztatni, akkor miért ne nézzünk előre, ahová Isten akar vinni minket? Úgy tűnhet, hogy valami jóról maradtunk le, de emlékeznünk kell, hogy Isten mindig valami jobbat tartogat számunkra.

Évekkel ezelőtt történt, friss házasok voltunk Joel-lel, és elhatároztuk, hogy veszünk egy házat. Találtunk is egyet, ami úgy tűnt maga a tökély! Gyönyörű környéken, ahol fiatal családok laktak, és még medencéje is volt, amire mindig is vágytam. Ajánlatot tettünk a tulajdonosoknak és imádkoztunk. Teltek-múltak a napok, de semmi hír. A hit szavait szóltuk, még megvallást is tettünk, hogy „ez a mi házunk”. Senki sem lakott a házban, így esténként autóval odamentünk nézegetni a házat, és álmodozni. Sajnos a tulajdonosok nem a mi ajánlatunkat fogadták el, másnak adták el a házat. Az ajtó bezáródott, én pedig rettenetesen csalódott voltam. Annyira biztos voltam benne, hogy miénk lesz a ház! Arra gondoltam, „Bárcsak jobb ajánlatot tettünk volna”, „Bárcsak keményebben imádkoztunk volna”, „Bárcsak hamarabb léptünk volna” és így tovább. De aztán úgy döntöttem, ahelyett, hogy azon siránkoznék, ami már elmúlt, elengedem, és hiszem, hogy Isten valami jobbat tartogat a számunkra.

Találtunk egy gyönyörű telket, egy szép környéken, azonban a rajta álló ház eléggé lepukkant állapotban volt; meg sem közelítette álmaink házát. De mégis az volt a meggyőződésünk, hogy Isten ezt a házat készítette ki számunkra. Bár az elképzeléseinket félre kellett tennünk, egy hatalmas természetfeletti békességet éreztünk. Ajánlatot tettünk a házra, és hamarosan meg is vehettük.

Nem volt medence, helyette viszont volt repedezett padló, nehezen csukódó ablakok és egyebek. De eldöntöttem, hogy nem nézek vissza, és nem arra nézek, amit nem kaptam meg. Bár a ház nem volt tökéletes, mégis arra az időszakra az volt a megfelelő. Úgy néztem rá, hogy Isten adta nekünk, és megszerettem.

Három éve laktunk ott, amikor Isten annyira megáldott minket, hogy még a legvadabb álmainkban sem gondoltuk volna. A telkünk felét annyiért sikerült eladnunk, mint amennyiért az egész ingatlant és a telket vettük! Így felépíthettük álmaink házát. Isten a repedt padlós házat arra használta, hogy végigvezessen minket a hit útján. Ezen keresztül tanultunk meg bízni Benne egy új módon, és hinni, hogy Ő mindig tudja, mi a legjobb számunkra. Bár természeti szinten, visszalépésnek tűnt, szellemileg viszont mégis előrelépés volt.

Ha azt gondolod: „Az életem más lenne, ha ez vagy az meglenne, vagy ez vagy az nem történt volna” – engedd el. Bízz benne, hogy Isten irányítja a lépteidet. Lehet, hogy most nem értesz mindent, de ha elengeded azokat a dolgokat, amik nem működtek, és megmaradsz a hitben, Ő garantáltan el fog vinni a megfelelő helyre!

Victoria Osteen - Gy. L. hídépítő

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése